Az értékelés ideális esetben mind didaktikai, pedagógiai és pszichológiai szempontból szakszerű, igazságos, személyiségfejlesztő és jelentős motiváló hatással bír. Sok szempont ez, aminek jó lenne megfelelni a gyermekek érdekében. Mégis sokan félreértelmezik ezeknek a jelentőségét. Ha jól értékelünk, mindenki nyer és tanul belőle. Számos vizsgálat bizonyította már, hogy az iskolai jegyek nincsenek arányban az életben elért sikerekkel. Ezzel azt szeretném mondani, hogy nem csak a kitűnő bizonyítvány ér valamit. A teljesítménykényszer alatt vannak olyan gyermekek, akik képességeik alatt tudnak teljesíteni szorongásuk miatt.  Segítsünk nekik a családban és iskolában is a nyugodt, bátorító közeggel.

.

A hibát, a negatívumokat tehát nem az osztályozás rendszerében kell elsősorban keresni, nem az a ’cél’. A tanulók személyiségének fejlesztése a cél, és ennek érdekében korszerű tantervi anyagra, ehhez kapcsolódó korszerű módszerekre, korszerű tanár- diák- szülő kapcsolatra van szükség- fogalmazza meg Veszprémi László.

Mit vegyünk figyelembe értékeléskor?

1. A gyermek képességeit. Mindig azt nézzük önmagához képest mennyit fejlődött. Van olyan gyerek, aki kevés tanulással nagyon jó eredményt tud produkálni, de van olyan tanuló, aki sokkal több időt fordít az ismeretek elsajátítására. Értékeljük a befektetett munkát, erőfeszítést.
2. Azt kérjük számon, amit megtanítottunk. A gyermektől ne kérjünk olyat, amivel nem ismertettük meg.
3. Ha szummatív (lezáró, minősítő) értékelésnél túl sok a rosszul sikerült dolgozat végezzünk önvizsgálatot több mint valószínű, hogy nem szántunk elég időt a tananyag elsajátítására vagy nem jó módszert használtunk, mert a gyerekek nem értették meg. Át kell gondolni a témakör újra tanítását. Ezért érdemes használni a formatív értékelést egy témakörön belül akár többször is, mert akkor képet kapunk a gyerekek résztudásáról, hogy menjünk-e tovább az anyaggal vagy álljunk meg és gyakoroljunk-e még. A helyesen megválasztott értékelési forma segít.
4. Kell-e értékelni egyáltalán a produktumot? Ha diagnosztikus (helyzetfeltáró) vagy formatív (segítő, formáló) célból kérünk számon, akkor ne osztályozzuk, mert nem a jegy a cél. Ha az utóbbira mégis adunk jegyet, adjunk esélyt a javításra.
5. A gyermek magatartása és tudása két különböző dolog. Magatartása miatt nem érheti hátrány a tantárgyi minősítését.
6. Az értékelés a tanítási-nevelési folyamat szerves része. Az értékelés alatt nemcsak a jegyeket, százalékokat értem. Számomra és a gyerekek számára is értékelés egy mosoly, simogatás, minden olyan pozitív megerősítés, ami a gyerekeket motiválja, tanulásra, aktivitásra ösztönzi, személyiségét fejleszti. Éppen ezért számomra eszköz is az értékelés.
7. Egy gyerek sem szeretne rossz jegyet, minősítést kapni. Tartsuk tiszteletben őket, a dolgozatokat, felméréseket úgy osszuk ki, hogy ne mondjuk ki mindenki előtt a gyermek eredményét. Beszéljünk velük négyszemközt mi volt a jó a dolgozatban és miben szükséges még ügyesednie, miben tudunk neki segíteni.
8. Ismerjük meg a tanulók családi hátterét. A gyerekek már iskolába lépéskor egyenlőtlen eséllyel lépnek be az oktatási rendszerbe, önhibájukon kívül. Minden tőlünk telhetőt tegyünk meg az esélyegyenlőség biztosításáért.
9. Ha tanulási problémával küzd a gyermek, engedjünk segédeszközöket használni a dolgozatoknál.

Negatív vagy pozitív visszacsatolás?

Ezen kérdésre válaszomat példával szeretném illusztrálni. Az első osztályosok érkezése előtt minidig azon gondolkodom, hogyan lehetne jól értékelni a magatartásukat. Persze az évek azt bizonyították be, hogy mindig az adott osztályt megismerve tudok jó döntést hozni.  A gyermekek ismerete nélkül nehéz jól működő rendszert kialakítani. Egyik első osztályomban már sokak által használt „manó táblát” kezdtem használni a magatartás értékelésére. Lényege a hét minden napjára minden gyerek már előre rendelkezik öt manóval, tehát 25 manója van minden gyereknek. Ha órán túl sokat csicsereg, zavarja társait stb. akkor lehúzásra került a manó tábláról egy manója. Pszichológiai és pedagógiai szempontból ez negatív visszacsatolásnak értelmezhető, hiszen ebben az esetben jutalom megvonásról beszélhetünk. Nem működött. Az osztály összetétele miatt más visszacsatolást kellett kitalálnom, hogy mindenki számára működjön a magatartásértékelés és ne büntetésként éljék meg. Ami pozitív visszacsatolásként mindenki számára működött az a „jóságlánc” volt. A gyermekek életkori sajátosságaihoz közelebb áll a jutalmazás, mint a jutalom megvonás. Ez a visszacsatolási eszköz elérte célját. A visszacsatolásnak mindig befolyásolni kell a pedagógusi tevékenységet. Legyen szó bárminek az ellenőrzéséről, értékeléséről. Sokkal fontosabbnak tartom a pozitív, mint a negatív visszacsatolást, mert az önértékelésük megbicsaklik, ha nem kapnak erről megerősítést, pozitív visszajelzést. A negatív visszacsatolás főleg alsó tagozaton rombolja a gyermek személyiségét, énképét, tanuláshoz való motivációját.