Elérkezett a december.  A 2. osztályos gyerekek már nagyon várták ezt az időszakot. Az év utolsó hónapja mindig várakozással tele, annyi minden történik ebben az időszakban. Így volt ez az Ági néni osztályában is. Advent első vasárnapját követő hétfőn, a tanító néni az osztályba lépve így szólt:

– Hoztam nektek egy meglepetést. Üljetek le a szőnyegre, és mindjárt meg is mutatom!

A gyerekek kíváncsi szemekkel nézték, mit vesz elő a táskájából.

– Jéé egy adventi koszorú! – mondta csillogó tekintettel Zsófi.

– Gyújtsuk meg az első gyertyát!

Miközben Ági néni lángra lobbantotta az első gyertyát elmesélte a gyerekeknek, hogy az advent koszorún lévő négy gyertya a hitet, a reményt, a szeretetet, és az örömöt jelképezi. A 2. osztályos gyerekek csodálattal hallgatták a tanító néni szavait, és elmondták neki mit is jelentenek ezek a szavak. Megbeszélték, hogy minden hétfőn meggyújtanak egy gyertyát, ami azt is jelzi, hogy egyre közelebb kerülnek a karácsonyhoz és nem csak a termet, hanem a szívüket is ünnepi díszbe öltöztetik.  Éppen befejezték a beszélgetést, amikor a csodás meseláda a szőnyeg közepére libbent.

– Jaj de jó! Megérkezett a decemberi mesénk.

A meseláda felemelkedett előbb apró, majd egyre nagyobb csillámló hópelyhek hullottak alá. A szőnyeg olyanná vált, mint egy nagy, fehér puha paplan. A gyerekek. örömtől kipirosodott arccal próbálták elkapni a szikrázó hókristályokat. Lassan kitolódott a meseláda decemberi fiókja.

Ági néni kivette a papírtekercset és belekezdett a történetbe.

Réges – régen egy gyönyörű helyen volt egy iskola. Ebbe az iskolába ugyanolyan gyerekek jártak, mint ti. Imádtak az udvaron játszani, várták, hogy leessen az első hó, hogy hóembert építhessenek, és csúszkálhassanak a jégen. Eljött a december, hullani kezdett a hó.

– Látjátok, esik a hó! – kiabálta örömmel Kis Pista.

– Hurrá, holnap szánkóval jöhetünk iskolába – kiabálták a gyerekek és arcocskájukat a jégvirágos ablakhoz dugták, hogy gyönyörködhessenek a hóesésben.

– Gyertek szaladjunk ki az udvarra, amíg nincs itt a tanár úr, még hócsatázhatunk egy kicsit – loholt a terembe Kovács Józsi.

Az ujjuk majd lefagyott, de boldogan dobálták a hógolyókat olyan önfeledten, észre sem vették, hogy mindjárt kezdődik a tanítás. A hetes szaladt ki utánuk:

– Gyertek gyorsan a terembe, jön a tanár úr! – kiabálta Erzsike.

Villámgyorsan mindenki a helyére szaladt. Épp ekkor lépett be István bácsi, a tanár úr.

– Jó reggelt gyerekek! – szólt komoly hangon.

– Jó reggelt kívánunk! – válaszolta az osztály.

– Tanár úrnak jelentem, ma Földes Karcsi, Kertész Marika hiányzik – mondta Erzsike.

– Tudja valaki mi bajuk lehet? – vakarta meg állát István bácsi.

– Én tudom! Tegnap Karcsi útközben hazafelé beleesett egy pocsolyába, mindene csupa víz lett, és ma nem tudott mit felvenni. Nincs másik cipője és kabátja – jelentkezett Kovács Józsi.

– Mi van Kertész Marikával?

– Úgy tudom elfogyott a tüzelőjük és elment az apukájának segíteni fát gyűjteni az erdőbe. Már tegnap sem tudtak begyújtani a kályhába – mondta  Pista.

 A tanár úr szomorúan csóválta a fejét.

– Még szerencse, hogy itt az iskolában meleg van, jól befűt a cserépkályha – gondolkodott hangosan Molnár Lacika.

– Te csak melegedni jársz ide? – kacagtak fel a többiek.

– Jaj, dehogyis, de én legalább hoztam már három véka fát, hogy meleg legyen – vágta rá sértődötten Lacika.

– Gyerekek ne vitázzatok, inkább gondolkodjunk, hogyan tudunk segíteni azoknak, akiknek szüksége van támaszra! – emelte fel hangját a tanár úr. – Hamarosan itt a karácsony. Biztosan nagyon várjátok már mindannyian. Tudjátok, hogy itt az iskolában is mindig megünnepeljük. Az idén sajnos fenyőre nem futja, de attól még szép meghitt napot töltünk majd együtt. Én tudok hozni otthonról egy kis pogácsát nektek – és szigorú tekintetéből sugárzott a jóság.

– Mi megkérdezzük az erdészt, hátha tud adni egy-két fenyőágat – csillant fel a fiúk szeme – és feldíszítjük, az lesz a mi csodálatos karácsonyfánk.

– Mi pedig készítünk selyempapírból díszt a fára – replikáztak a lányok.

– Annyira jóságos gyerekek vagytok, büszke vagyok rátok – mondta István bácsi. Én is gondolkodtam mivel tehetnénk még szebbé az osztályban ezt a csodálatos ünnepet. Kitaláltam nektek egy játékot. Az a neve, hogy angyal kerestetik. Kivágunk papírból angyalka formákat, és akinek valamilyen segítségre van szüksége, ráírja az angyalkára mi az, amiben támaszt kér. Aki pedig a segítségét ajánlaná fel valamiben, azt írja fel az angyalkára.

A tanár bácsi tette fel az első angyalkát a falra. Ráírta, ő felajánlja Földes Karcsinak gyermeke kinőtt cipőjét, hogy iskolába tudjon jönni. A gyerekek István bácsit követve csodálatos dolgokat ajánlottak fel. Többen is felírták, hogy segítenek Kertész Marikákénak fát gyűjteni. Volt, aki segítséget ajánlott számtan tanulásához annak, akinek nehezebben megy. Volt, aki diót hoz a karácsonyi ünnepségre vagy az idős Erzsi néninek segített volna takarítani és havat seperni.

A fal gyorsan megtelt a jóságos angyalokkal, akik mind segítségüket ajánlották fel.

Ahogy a gyerekek a falra néztek, melegség töltötte el lelküket a sok jóságtól, ami körbe vette őket. Azóta is emlegetik ezt a csodálatos karácsonyt, amikor a sok jó tettért rengeteg szeretetet kaptak cserébe.

Itt a vége fuss el véle, köss csomót a végére!

Fotók forrása: openclipart.org