Vasárnap gyermeknap. Programok arzenálja, reklámok hada veszi kezdetét ez idő tájt, hová vidd, és mit vegyél gyermekednek, csak győzz ebből a bőségtálból választani.
Május van, a fák küzdenek a szél erejével vagy táncot járnak vele? Attól függ, honnan nézzük. Fűszálak hullámzanak, átveszik természeti erők ritmusát. Fölöttem sötét felhők úsznak az égen és mire leírom, ezt a néhány szót már újra előkandikálnak a huncut napsugarak. Azzal a céllal ütögetem a billentyűzetet, hogy a gyermeknapról írjak néhány gondolatot. Röpködnek a gondolataim. Hiszen mindannyiunknak volt gyerekkora és szerencsés esetben van bennünk még mindig ebből a játszani, önfeledten örülni tudó gyermekből. Mindannyiunknak volt gyerekkora, de mindannyiunknak más. Mindannyian megfogadtuk, ha gyermekünk lesz, mit viszünk és mit nem magunkkal abból a mintából, amit mi kaptunk vagy nem kaptunk meg gyermekként. Mindannyian a legjobbat szeretnénk a gyermekeinknek. Mindannyiunknak voltak/vannak elveink a gyermeknevelésről, hogyan és mit fogunk tenni, hogy a gyermek gyermek lehessen, egészséges, kiegyensúlyozott, boldog, derűs és sorolhatnám a jelzőket. Még meg sem születtek, de már imádtuk őket, beszéltünk hozzájuk, neveket tervezgettünk, elképzeltük milyen lesz az első találkozás azzal a csodálatos kis teremtménnyel, akit a szívünk alatt és szívünkben hordunk.
Emlékek
Gondoljunk vissza milyen érzés volt, amikor megtudtuk, gyermeket várunk. Gondoljunk vissza arra a csodás pillanatra, amikor először meghallottuk az apró szív dobbanásának lelkünkbe szóló lüktetését. Gondoljunk vissza arra a megismételhetetlen varázslatos pillanatra, amikor a kezünkben tarthattuk piciny törékeny gyermekünket és először találkozott tekintetünk. Mit fogadtunk meg akkor? Hogy szeretjük, megvédjük, támogatjuk bármi történjen is.
Változás
Ahogyan a mai nap időjárása, olyan változásokat élünk meg gyermek- szülő kapcsolatunkban. Hol elered a könnyünk, mint a záporeső, hol mosolygunk, mint az előkandikáló napsugár, néha megtörünk, mint a vihar tépte fák, hol átvesszük a természet áramlását, mint a zöldellő fűszálak, hol szivárványhíddá válunk, mert tudjuk mikor szükséges csodát tennünk, ha gyermekeinkről van szó. Van, hogy zsákutcába kerülünk, mert valahogyan eltévedtünk. Van, hogy elfelejtjük mit ígértünk szeretni fogjuk, bármit történik is. BÁRMI történik is, mert A SZERETETET NEM LEHET FELTÉTELEKHEZ KÖTNI. Van, hogy nem az elképzeléseink szerint alakulnak a történések és épp az elveinket meghazudtoló módon cselekszünk. Kár is szépíteni, hiszen ki nem teremtette már le a gyerekét, ki nem kiabált, ki nem viselkedett már úgy, amit megtapasztalt gyermekként és megfogadta soha nem fogom ezt mondani a gyermekemnek és kiszalad a szánkon az a mondat és akkor kapunk észbe. Hoppá ez ismerős, hogy a csodába lehet? Igen, igen lehetséges. Nincs ezzel semmi baj, ha lehiggadunk és utána beszélünk az érzéseinkről és attól, hogy felnőttek vagyunk, tudunk bocsánatot kérni gyermekeinktől. Hiszen mindannyian tévedhetünk, hibázhatunk és gyermekeink is tévedhetnek és hibázhatnak, attól hogy ezek következményekkel járnak kötelességünk biztosítani őket szeretetünkről. Mint ahogy az is, hogy tudjunk határokat, biztonságot jelentő korlátokat szabni és nemet mondani, hiszen nem attól leszünk jó szülők, hogy mindent megengedünk gyermekeinknek.
Tanulás
Sok mindent tanítanak nekünk gyermekeink, ha hagyjuk és készen állunk a fejlődésre. Csak figyeljünk rájuk és saját magunkra is. Értsük és ismerjük meg őket és saját magunkat is. Hagyjunk időt nekik és saját magunknak is. Nem biztos, hogy egy újabb játékra, csillámporos programokra vágyik, hanem ránk vagy csak csöndre, nyugalomra. Mire vágyik a gyermekünk, minek örül? Ne akarjuk a mi meg nem valósult vágyainkat ráerőltetni a gyermekeinkre. Hagyjuk kísérletezni, játszani, fára mászni, néha elesni, élje, tanulja az életet, a valóságot. Mi is elestünk néhányszor és megtanultuk hogyan kell felállni, fára másztunk megtanultuk, hogyan lehet magasban lenni. Igen hagyjuk, őket gyermeknek lenni, őrző védő szeretetünkkel körbe venni, de levegőt venni!
Együttérzés
Legyünk empatikusak, megértőek fogadjuk el, hogy minden gyermek más. Másképp egyformák. Gondolok most a különleges bánásmódot igénylő gyermekekre és szüleikre is. Ez egy oly sokszínű kategória nagyon szomorú vagyok, ha olyan írással találkozom, ami feketén fehéren nyújt ismereteket és ebbe a sérülékeny, érzékeny témában még jobban megosztja az érintetteket. Gyermekek, családok kerülhetnek perifériára, bűnbakokká válhatnak. Igen van probléma nem is kicsi, mert nagyon sok gyermek nem kapja meg azt a támogatást, elfogadást, ami járna neki. Véleményem és tapasztalatom szerint, ha összefogunk és segítő kezet nyújtunk, megértjük és segítjük egymást sokat tehetünk ezekért a gyermekekért, családokért. Nincs minden gyermeknek boldog gyermekkora. Vannak éhező, fázó, család nélkül felnövő gyermekek, nem is kevesen. Sokan nem mernek kérni, mert szégyenként élik meg a szegénységet. Aki teheti, támogassa ezeket a családokat. Ők is különleges bánásmódot igényelnek. Vannak olyan anyák, akiknek nem születhet gyermekük, bármennyire szeretnék. Ismerek több olyan nagyszerű embert, akik ennek ellenére mégis szinte második anyuka vagy apukaként vannak jelen sok gyermek életében. Fogadjuk el a sokszínűséget, hiszen a világunk attól gyönyörű, hogy nem fekete és fehér.
Minden gyermeket fogadjunk el és szeressünk másképp egyformán, erre van szükségük nemcsak gyermeknapon!
Minden gyermek megérdemli, hogy büszkék legyünk rá, nemcsak ezen a napon!
A gyermeked tudja miért vagy rá büszke, mondd el neki!
