A szeptember mindig gyorsan telt az iskolában, idén sem volt ez másként. Közeledett az október. A gyerekek izgatottan várták már, hogy újra elővehessék a csodás meseládát. Gyakran kérdezgették Ági nénit, mikor húzhatják ki az októberi fiókot. A tanító néni türelmet kért tőlük, és mosolyogva megjegyezte:
– Tudjátok, hogy ez egy csodás meseláda, nem vehetjük elő csak úgy bármikor. Szerintem valahogyan biztosan tudtunkra adja, mikor akar velünk újra megosztani valamilyen bámulatos dolgot.
Teltek-múltak a napok és egy reggel halk dallamra lettek figyelmesek a 2. osztályosok.
– Halljátok ezt? – kérdezte Nóra.
– Maradjunk egy picit csendben! – suttogta Ági néni.
– Jé, ezt a dallamot már ismerjük. – mondta Tomi.
– Ez a meseláda! – csapta össze a kezét Kata.
– Tegyük gyorsan a szőnyegre.
Ági néni gyorsan elővette a meseládát, és a szokott helyére tette a gyerekek közé, közben a zene egyre hangosabbá vált. Amikor a szőnyeg közepére került képzeljétek el, a láda felemelkedett, és mintha egy őszi erdőben lennénk aranyló, zöldülő, pirosló, sárguló levelek hullottak szerteszét a szőnyegre. Egyszer csak a zene elhallgatott, a láda leereszkedett és kitolódott az októberi fiók. A gyerekek szája tátva maradt a csodálkozástól, de már tudták, hogy egy újabb izgalmas történet vár rájuk.
– Ági néni, vegyük ki gyorsan az októberi mesénket! – kérték tanító nénijüket a gyerekek.
– Én már nagyon várom miről fog szólni – súgta oda Józsika Katának.
Ági néni elővette a papírtekercset és felolvasta az októberi mesét.
Nekeresd térképen, Nekeresd országban volt két falu. Az egyik falut Vidámfalvának a másik falut Szomorúfalvának hívták. A két falu nem is tudott egymás létezéséről, mert egy hatalmas folyó választotta el őket egymástól. Történt egyszer, hogy Vidámfalva lakói falugyűlést tartottak. Boldogan készültek a nagy eseményre, ahol ott volt a falu apraja nagyja. A gyűlés közepén a lakók egy óriási ötlettel álltak elő:
– Itt van ez a csodálatos folyó, olyan jó lenne, ha át tudnánk kelni rajta. Mi lenne, ha építenénk egy hidat? – kérdezték egymástól.
– Ez nagyon jó ötlet, szétnézhetnénk mi újság a nagyvilágban. – felelte Vidám Vendel, a falu vezetője derűsen.
– Akkor a kereskedőink sokkal több helyre eljuthatnának, és több helyen tudnánk eladni portékáinkat – szólalt meg a kereskedők vezetője, Boldog Boldizsár.
– A gyerekekkel több helyre elmehetnénk kirándulni. – mondta izgatottan a falu tanítója, Okos Ottó.
– De jó, és megismerkedhetnénk más falvak lakóival. – szólt a falu egyik lakója Derűs Dóra.
Gyorsan munkához is láttak, és elkezdték szorgosan a hidat építeni.
Ugyan ebben az időben tartott falugyűlést Szomorúfalva is. Az emberek kedvetlenül mentek a gyűlésre.
– Minek megint ez a gyűlés? Soha nem jutunk semmire, csak az időnket vesztegetjük – zúgolódott Bánatos Berta elégedetlenkedve.
– Itt van ez a nagy folyó, csak megkeseríti az életünket – szólalt meg a falu vezetője Szomorú Szilárd egykedvűen. – Legalább nem zavar minket senki. Ülhetünk itt a faluban.
– Még jó, hogy nem kell messzire vinni a portékáinkat – jegyezte meg lógó orral, a kereskedők vezetője, Bús Béla.
– Úgy sem tudnánk eladni semmit. – sírtak a kereskedők.
– Jó itt a gyerekeknek, még valami bajuk esne – motyogta a falu tanítója Kedvetlen Kázmér, lesütött szemmel.
– Jaj a végén megismernénk valakiket, nem is tudnánk nekik mit mondani. – morfondírozott, Szürke Szilvia unottan.
Vége lett a falugyűlésnek, megint nem jutottak semmire. Szomorúfalva lakói elégedetlenül tértek haza.
Telt-múlt az idő, Vidámfalva lakói lelkesen építették a hidat, egykettőre készen lettek , pedig nagyon fárasztó munka volt. Mégis minden nap vidáman mentek ki a folyóra az építkezésre. Segített a falu összes lakója. Gyakran meg is jegyezték:
– Milyen jó lesz, ha kész leszünk. Mennyire fog mindenki örülni!
– Én már most boldog vagyok, hogy veletek dolgozhatok – húzta ki magát a falu vezetője, Vidám Vendel.
Amikor az utolsó simításokkal is elkészültek, tartottak egy nagy hídavató bált. A zenétől, táncuktól, boldogságuktól volt hangos a falu.
Másnap a kereskedők lovaikat felnyergelték, áruikat felpakolták és útnak indultak, hogy szétnézzenek, mi van a hídon túl. Örömmel keltek át a folyón. Nem sokára elérték az első falut, Szomorúfalvát. Amint beértek a faluba nagyon megdöbbentek. Az emberek bánatosan jöttek velük szemben, rájuk sem néztek. Amikor a kereskedők vidáman rájuk köszöntek, a falu lakói egykedvűen köszöntek vissza és elkezdtek sugdolózni.
– Kik ezek, minek örülnek ennyire? – kérdezgették egymástól.
Szomorúfalva lakói lassan elkezdtek kimenni az utcára, hogy megnézzék, kik azok akik megzavarják unalmas hétköznapjaikat.
– Minek jöttek ezek ide? Ebből még baj lesz, megzavarják nyugalmunkat. – mérgelődött a falu vezetője Szomorú Szilárd bosszúsan.
Meghallották ezt a kereskedők.
– Szervusztok – köszöntek illedelmesen – Vidámfalváról érkeztünk, a folyó túl partján lakunk. Mi vagyunk a falunk kereskedői. Bennetek kit tisztelhetünk? Úgy örülünk, hogy megismerhetünk benneteket!
– Mi vagyunk Szomorúfalva lakói – mondta Szomorú Szilárd szipogva.
– Miért vagytok ilyen rosszkedvűek? – kérdezte Boldog Boldizsár, a kereskedők vezetője.
– Nem látjátok, hogy itt az ősz? Hullanak a levelek a fáról, fel kell seperni, amitől megfájdul a derekunk, le kell szüretelni a termést! Mi lesz, ha nem lesz időnk mindezt megcsinálni? Fát kell gyűjteni, hogy tudjunk majd fűteni. Mi lesz, ha nem tudunk annyi fát félretenni, hogy elegendő legyen? Még a madarak is elkötöztek, talán vissza sem jönnek. Erre még ti is megjelentek. Minek örüljünk? – felelték Szomorúfalva lakói rosszkedvűen.
A kereskedők csodálkozva egymásra néztek és így szóltak:
– De hiszen nézzétek milyen gyönyörűek az őszi erdők, a falevelek ezernyi színben pompáznak – mutatott körbe boldogan Elégedett Elek, az egyik kereskedő. – Válasszátok ki magatok közül azokat, akik szívesen sepregetnek, szeretnek kint lenni a friss levegőn, és nem fájdul meg a derekuk.
Örüljetek, hogy szüretelhettek, mert az azt jelenti, hogy jó volt a termés, lesz mit enni télen a családotoknak és a kereskedőitek több mindent tudnak eladni. Segítsetek egymásnak, akkor biztosan időben betakarítjátok a termést – mosolygott Jókedvű Jónás.
– Legyetek hálásak, hogy van fátok, amivel majd fűthettek, ha jön a hideg. Válasszátok ki a legügyesebb favágókat, ők tudnak annyi fát összegyűjteni, amire szükségetek lesz. Milyen jó a tűz melege mellett beszélgetni a szeretteitekkel – mondta Boldog Boldizsár.
– Elköltöztek a madarak? Örüljetek, hiszen tavasszal visszatérnek, és itt költik majd ki fiókáikat. De ne felejtsétek el, hogy az itt telelő madarakról gondoskodhattok, hogy átvészeljék majd a telet. Gyönyörködhettek bennük, ahogy a madáretetőből csipegetik az általatok kitett eleséget. Tavasszal meghálálják nektek csodálatos énekükkel – kacagott fel Optimista Olga.
– Persze ti könnyen beszéltek, mi honnan tudjuk, ki mit tud megcsinálni, miben érzi magát ügyesnek? Hogyan döntsük el? – kérdezték felháborodva Szomorúfalva lakói.
És ekkor Vidámfalva kereskedői a zsákjukban kezdtek keresgélni.
– Megvan ez kell nektek! – szólt boldogan Jókedvű Jónás, és egy szemüveget vett elő. – Ezt fogadjátok el tőlünk.
– Minek adtok nekünk szemüveget? – kérdezték csodálkozva Szomorúfalva lakói.
– Ez egy varázsszemüveg. Ha valaki felteszi, meglátja másokban is, és magában is a jót. Sőt ha még egy varázsigét is mormol hozzá, meglátja, hogy milyennek látja a szemüveg a viselőjét a jövőben.
A kereskedők elmondták a versikét, hogy segítsenek Szomorúfalva lakóinak szebbé, vidámabbá tenni napjaikat.
Varázsige, szemüveg
mutasd meg a jövőmet,
segíts nekem kérlek szépen
jóságodat ebben kérem.
Szomorúfalva lakói sorban felvették a szemüveget és lássatok csodát, mindenki megtalálta, hogy neki mi okoz örömöt, mi az, amiben a legjobb. Megnézték azt is, hogy milyennek képzeli el a szemüveg őket a jövőben. Volt, hogy akkor is felvették, ha szerintük valami rossz dolog történt, mert abban is segített nekik a szemüveg. Megtanította nekik, hogy mi az, ami abban a kellemetlen helyzetben akár jó is lehet.
Meg is változtak a falu lakói, vidámak, segítőkészek lettek, sokat tettek egymásért és a faluért. Október végére át is nevezték a falut Örömfalvának.
Vidámfalva és Örömfalva lakói ezután gyakran összejártak, jókat mulattak, beszélgettek és próbálták mindenben és mindenkiben megtalálni a jót. Mert mindenkiben ott a jó, ami nem mindig szemmel látható.
Itt a vége fuss el véle, köss csomót a végére!
Fotók forrása: Pixabay